2014. december 25., csütörtök

Élet a halál előtt?

Az emberek azt mondják, hogy félnek a haláltól. 

Pedig  legtöbb ember már fizikai halála előtt lelkileg meghal, mert fél az ÉLET- től. Nagyon sokan nem mernek ÉLNI, csak vegetálnak, „lábujjhegyen osonnak át az Életen”.


Miért félnek az emberek az élettől?

Mert ezt nevelték beléjük.

 Persze mindenki hallott dicséretet gyermekkorában, de azt, hogy NE, szerintem sokkal többször. Pl. ne mássz föl a fára, mert leesel, és kitöröd a lábad; ne futkozz az utcán/járdán, mert elüt az autó; ha nem tanulsz jól, nem lesz megfelelő állásod; ha kiállsz a saját igazadért, akkor megbüntetnek – iskolában, munkahelyen.

Szóval ne merjél ezt tenni és azt tenni, - főleg olyat, ami kiemel a „birkanyájból” -, mert úgyis rossz vége lesz. 

Te hallottál ilyen intelmeket?

 Ne mond, hogy nem, mert mindenki hallott. A gyermekbe szépen belenevelik a félelmet az élettel szemben.


Milyen jelei vannak annak, hogy valaki fél az ÉLET-től?


Ezek az emberek az un. túlélésre játszanak – a mindennapok túlélésére. Úgy gondolják, hogy jobb túlélni egy újabb napot, mint kockára tenni a mát (a mai keserűséget) egy szebb jövő reményében.

Ők csak a partvonalról figyelik az élet nevű játékot.


„ Mindenki a mennyországba akar jutni, de senki nem akar meghalni.”


Talán te is hallottad már ezt a mondatot. A meghalás nem a fizikai halálra vonatkozik, hanem arra a személyiségre – egóra –amely nem engedi, hogy az ember megtalálja a belső lelki békét.

 Sok minden – főleg az anyagi dolgok, tv, újság hírei – húzzák vissza az embert a negatív világképbe. Amíg az ego uralma alatt élünk a társadalmi elvárásoknak megfelelően, a velünk történt eseményeket jónak, vagy rossznak címkézzük. 

Ha túlnövünk az egón, akkor ezeket a dolgokat szimplán tapasztalatnak nevezzük. 
Amikor ezekben a tapasztalatokban meglátjuk a fejlődés lehetőségét –pedig lehet, a történés pillanatában lelki fájdalmat, anyagi veszteséget vagy más negatív töltetet hordoztak magukban,- egyre feljebb haladunk a spiritualitás létráján, egyre közelebb kerülünk a belső egyensúlyunkhoz. 

Ha el tudod engedni (felül tudsz emelkedni) az ego-dat, egy teljesen új világban fogsz élni itt a Földön a többi ember között. A legtöbben haláluk után akarják meglelni a mennyországot. Pedig, ha eltávozol ebből a háromdimenziós világból, egy ugyanolyan lelki síkra fogsz jutni, mint amit itt hagytál.

„Az, hogy a túloldalon melyik kapu tárul ki előtted

a szíved nagyságától és a jellemed szépségétől függ.”

(és nem a pénztárcád vastagságától)


 Sok embert érdekel, hogy mi van a halálon túl, de azt a kérdést kevesen teszik fel, hogy:

Van-e élet a halál előtt?

Az-e a megfelelő élet, amit élünk?

Megtesszük-e, elvégezzük-e, megoldjuk-e azt a feladatot, amiért leszülettünk?


Egy humoros ember szerint:

Az élet addig tart, míg a cédula a csuklódról lecsúszik a lábujjadra.


Mindenkinek van egy életterve, amit még születése előtt alkotott meg. Az Univerzumtól mindig megkapjuk a megfelelő útmutatást, a megfelelő lehetőséget és a segítséget ahhoz, hogy ezt beteljesítsük.

Ha eldobod a félelmeidet és engeded magad az Univerzum által vezetni, akkor megtapasztalhatod az t, milyen 

igazán élni az életedet.



 Köszönöm, hogy elolvastad írásomat.



Nagyon sok szeretettel meghívlak a Facebook csoportomba. Csatlakozz hozzánk a


TUDATOS ÉLET csoportba,

·          
  

 ha  Te is tudatosabban akarod élni az életedet!



Elérhetőségeim:

skype: ritzandi

e-mail: ritz.andrea64@gmail.com




2014. november 21., péntek

A lelki béke

Mit jelent a lelki béke?


A lelki béke azt jelenti, hogy jól érzem magam a bőrömben.
Egy belső megelégedettség, hogy a saját értékrendem szerint élem az életem, azt csinálom, amit szeretek, jól végzem a dolgomat, elfogadom és szeretem magam és a környezetemet, és ez megmutatkozik a magas energiaszintemben, melyet a külvilág is érzékel.


Nekem azt szokták mondani – Andi, úgy egyben vagy!

Olyan érzés, hogy szerelmes vagyok az egész világba, az ÉLET-be.



A lelki béke megteremtése a legfontosabb feladatunk itt a Földön.




Tudod milyen az az állapot? 

Amikor mosolygósan ébredsz reggel, jókedvűen indulsz dolgozni – mert szereted, amit csinálsz-, a világot egy csodálatos helynek látod, tudod, hogy az Élet érted van, s a föld fölött „lebegsz” fél méterrel. Nem félsz a holnaptól, önbizalommal telve nézel a jövőbe.




Talán ez a boldogság?



Louis Binstock szerint: 

 „ A boldogság alapvetően attól függ, hogy mennyire vagyunk elégedettek önmagunkkal. Meghatározza még, ahogyan az egyén a helyzetekre, emberekre néz, ahogyan a dolgokat látja (pozitívan vagy negatívan). A boldogság mindig személyes dolog volt, és az is marad. Életünk olyan, amilyenné magunk formáljuk. Boldogságunkhoz szükséges, hogy megtaláljuk helyünket a földi játszótéren, és értelmét lássuk ittlétünknek. Az igazi boldogság a létezés érzékelése- egy magasabb energiaszinten -, amikor örömünket leljük abban, hogy a parkban ülve csodáljuk a fákat, hallgatjuk a madarak énekét, élvezzük a szél zúgását és a nap melegítő sugarait.”



Az én megfogalmazásomban:

 Boldogság az, ha félelem nélkül adhatod önmagadat, és azzal foglalkozol, ami a legjobb érzéssel tölt el. Nem bánkódsz a tegnap miatt és nem aggódsz a holnap miatt. Teljes egészében és valójában megéled a mai napot, a jelen pillanatot. Nem kergeted folyton lepkehálóval a „boldogság kék madarát”, hanem megtalálod a környezetedben. És körül vagy véve szerető családdal, barátokkal. Úgy érzed, „kerek a világ”. Gondolataid pozitívak, energiaszinted magas. Vagyis megvan a belső egyensúlyod, a lelki békéd. Amikor szerelmes vagy az életbe.



Ismered ezt az érzést?


Biztosan, hiszen mindenki átélte már egy-egy pillanatra, pár percre, néhány órára. A cél az, hogy az egész napod - minden napod – ilyen legyen!



Mindörökké boldogan élni csak pillanatról – pillanatra lehet.

S ha minden pillanatban boldog vagy, életed boldogságban fog telni.



Ahányan vagyunk, annyiféle boldogságra vágyunk, de vannak általánosan elfogadott „kritériumok”.



Miből látszik a boldogság?


Derű, optimizmus, az élet értelmének megélése, megelégedettség. Ha érezzük, hogy az életünkben előrefele tartunk, ha képesek vagyunk az akadályokat leküzdve haladni a céljaink felé.



Sokan feltételekhez kötik a boldogságukat: 


ha majd elérem ezt meg azt, akkor boldog leszek. 

ha leérettségiztem, 

ha megtaláltam az „ideális” munkahelyet, az „ideális” férjet/feleséget,

ha megvan az „ideális” ház, 

ha megszületik a gyerekem,

- ha….. 


És ezeknek a „ha-knak” sosincs vége.


És ha elérted az aktuális célt, akkor kiderül, hogy már más cél elérése tenne igazán boldoggá. Az igazi boldogság nem egy cél elérése, hanem a haladás a cél felé.



Te milyen feltételekhez kötöd a boldogságodat?




Köszönöm, hogy elolvastad írásomat.


 Ha szeretnél hasonló témában olvasni, akkor látogass el a honlapomra!

http://tudatoselet.ritzandi.ws/



Nagyon sok szeretettel meghívlak nemrég indult Facebook csoportomba. Csatlakozz hozzánk a

TUDATOS ÉLET csoportba,



 ha  Te is tudatosabban akarod élni az életedet!


Ha bármilyen kérdésed, kérésed, hozzászólásod van, keress meg!

Elérhetőségeim:


 e-mail: ritz.andrea64@gmail.com

skype: ritzandi




2014. november 15., szombat

Személyes értékrendünk

Miért fontos a személyes értékrend kialakítása?

  Az ember a mindennapjait a személyes értékrendje alapján éli, és az alapján állítjuk fel, hogy jól érezzük-e magunkat a bőrünkben. Tehát boldogok vagyunk-e, ami egy magas, pozitív kisugárzású energiával tölt fel bennünket és a környezetünket. Ez az értékrend azt jelzi, hogy saját magunk vagyunk, saját magunknak akarunk megfelelni, nem a környezetünknek. /Vagy nem?/

-          Te kinek akarsz megfelelni?
-          A te értékrended mit tükröz?
-           A saját értékrended szerint élsz, vagy a szüleid, párod, barátod, főnöködé szerint?
-          Jól érzed magad a bőrödben, boldog vagy, vagy van min változtatni?


Ha az ember a saját értékrendje szerint éli az életét, sokkal magabiztosabban viselkedik a mindennapokban.
Mivel minden ember más, mindenkinek más az értékrendje. Más dolgok fontosak, ill. kevésbé fontosak. Ha az ember a tudatosság megfelelő fokán áll, nem hisz el, vagy nem utasít el mindent feltétel nélkül. Ha bármit hallasz vagy olvasol mindig tedd fel magadnak a kérdést:


Belefér ez az én értékrendembe vagy ideje változtatni az értékrendemen?

Mit gondolsz, melyik a jobb – a rugalmas vagy a merev értékrend?


Itt is meg kell találni az egyensúlyt. Tapasztalataid módosíthatják értékrendedet.


Időnként vizsgáld felül a „mércédet”, hogy még mindig megfelelő-e a számodra, jól érzed-e magad a bőrödben, előbbre jutsz-e általa. Ha úgy érzed, valami nem stimmel – változtass! Kell a rugalmasság, azért, hogy ne ragadj bele a komfortzónádba. Másrészről kell egyfajta stabilitás is…..


Ha felállítottuk saját értékrendünket – tehát nem a szüleinkét, a párunkét, a barátunkét vagy a gyerekeinkét - , megtaláltuk azt az állapotot, mikor jól érezzük magunkat a bőrünkben, és a szerint élünk – megleljük a lelki békét. Ez egy nagyon fontos dolog, talán a legfontosabb!!


Ha életünk irányjelzőjévé tesszük a saját értékrendünket és az Univerzális törvényeket, akkor az Élet megjutalmaz. Mivel?


- lelki békével
- szerető emberi kapcsolatokkal
- egészséggel
- anyagi bőséggel.


De fordítva nem megy, hogy először kapjam meg, aztán majd én is leteszek valamit az asztalra. Először adni kell, aztán kapunk. Hidd el, megéri!


Az öregember támaszkodik a hideg kályhának a fagyos szobában egy öl fával a kezében,
 és azt mondja:
-          Ha adsz meleget, akkor adok neked fát.


Hát így nem megy.


Csak annyira vagy kiváló, amennyire személyes mércéd az.


Mindig azt a leckét fogod az életedbe vonzani, amit aktuálisan meg kell tanulnod. Pl. ha a türelmet kell elsajátítanod, akkor forgalmi dugóba kerülsz, a boltban mindig annál a pénztárnál van fennakadás, amelyik sorába beálltál. Amíg ezen „felmegy a pumpád” újból megkapod, és újból és újból…. Ha már nyugodtan kezeled a helyzetet - megtanultad a türelem leckéjét-, új más leckét fogsz kapni.


Az Univerzum feladatai vagy megerősítenek abban, hogy jó az értékrended, vagy, hogy változtatnod kell rajta.


Ha megszereztük a megfelelő önbizalmat és önbecsülést, az öntudatot, még mielőtt ez az egoizmusig menne, az Élet hoz olyan helyzetet, amiben az alázatot kell megtanulnunk. Azokat a leckéket kell leginkább megtanulnod, melyeket a legnagyobb ellenállással fogadsz.


„ Az élet leckék egymásutánja, melyeket meg kell élnünk ahhoz, hogy megérthessük.”
                                       Helen Keller


Az élet végtelenül bölcs, mindig azt a helyzetet adja neked, ami a fejlődésedhez kell.



Nagyon sok szeretettel meghívlak nemrég indult Facebook csoportomba. Csatlakozz hozzánk a
TUDATOS ÉLET csoportba,

·          
·          

 ha  Te is tudatosabban akarod élni az életedet!


Ha Te is szeretnéd felállítani vagy felülvizsgálni a saját értékrendedet, 

akkor iratkozz fel ÉRTÉKREND című hírlevél-sorozatomra!








Email*
Név*

2014. november 6., csütörtök

A szeretetről





„Az emberi értéked azzal mérhető, hogy mennyi szeretettel ajándékozod meg a világot.”



Alapja az ítéletnélküliség, a feltétel nélküli elfogadás. Ez is önmagunkkal kezdődik.


Aki szereti magát, az nem bántja magát.
Aki szereti az embereket, az nem bántja az embereket.
Aki szereti a természetet, az nem bántja a természetet.
Aki szereti a pénzt, azt a pénz is szereti.
Aki szereti az életet, azt az élet is szereti.


Ha te nem szereted magadat, kitől várod, hogy szeressen téged? Ha magadat nem szereted, akkor nem tudsz szeretni mást sem. Az önszeretet egy pozitív dolog, ami nagyon tudja emelni az energiaszintet. Próbáld csak ki, mondogasd magadnak:


 - NAGYON SZERETEM MAGAM, NAGYON SZERETEM MAGAM, NAGYON SZERETEM MAGAM, ….


Minden emberhez, helyzethez pozitív gondolatokkal, pozitív energiával közeledünk.

Alapban mindenkiről jót feltételezünk, és igazunk van. Mindig mindenki a tőle telhető legjobbat teszi, de ez nagymértékben függ a tudatosság szintjétől.
Minél több szeretetet adunk, annál többet kapunk. Minden, amit azért teszünk, hogy kimutassuk szeretetünket értékes: egy mosoly, egy bátorító szó, egy simogatás, egy kézszorítás, egy ölelés, egy érintés. Ezek által növekszünk.

A szeretet a legpozitívabb energia, mely meggyógyítja a Világot. A szeretetnek bármely más gondolatnál erősebb rezgése van. Minél több bennünk a szeretet – minél tisztább, minél elfogulatlanabb – annál magasabbra jutunk energetikailag.


„ A bölcsesség legmagasabb formája a szeretet.”
                                                                       Talmud


Egy nap, az apa jól leszidta 3 éves kislányát, amiért elhasznált egy tekercs színes csomagolópapírt. Rosszul álltak anyagilag, így az apja fel volt háborodva, hogy egy kis dobozt körberagasztott minden ok nélkül. 

Ettől függetlenül, másnap reggel a kislány odasétált az apjához és átadta neki az ajándékot.
Azt mondta: - Ezt Neked készítettem, Apuci!
Az apja elszégyellte magát, hogy előző nap kiabált vele, de az állapot nem tartott sokáig.

Amikor kinyitotta a dobozt, nem volt benne semmi.

Újra ideges lett.
 - Nem tudtad, hogy amikor ajándékot adsz valakinek, elvárt, hogy legyen is valami a dobozban. Te meg egy sima üres dobozt ajándékoztál nekem! - háborgott.

A kislány könnyes szemekkel felnézett rá:
- Apuci, nem üres ez a doboz. Megtöltöttem a dobozt a puszijaimmal, és mindet Neked adom!
Az apja le volt döbbenve, térdre borult a kislánya előtt, megölelte és könyörgött a bocsánatáért. Onnantól kezdve élete legszebb ajándékát az ágya mellett őrizte, és amikor szeretetre volt szüksége elég volt elővennie a kis dobozkát. 




Sokszor túlértékeljük a tárgyak fontosságát és megfeledkezünk az élet valódi értékeiről:

a szeretetről, a mosolyról, az ölelésről.



Az ember nagyságát nem a pénztárcájának vastagsága határozza meg, hanem a szíve nagysága.



"Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik.
Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég."
Dan Millman





Köszönöm, hogy elolvastad írásomat.


 Ha szeretnél hasonló témában olvasni, akkor látogass el a honlapjaimra!


http://tudatoselet.ritzandi.ws/






Nagyon sok szeretettel meghívlak nemrég indult Facebook csoportomba. Csatlakozz hozzánk a


TUDATOS ÉLET csoportba,





 ha  Te is tudatosabban akarod élni az életedet!



Ha bármilyen kérdésed, kérésed, hozzászólásod van, keress meg!



Elérhetőségeim:

 e-mail: ritz.andrea64@gmail.com

skype: ritzandi


További szép napot!

2014. október 4., szombat

Boldogság

Ahányan vagyunk, annyiféle boldogságra vágyunk, de vannak általánosan elfogadott „kritériumok”.

Miből látszik a boldogság?

Derű, optimizmus, az élet értelmének megélése, megelégedettség. Ha érezzük, hogy az életünkben előrefele tartunk, ha képesek vagyunk az akadályokat leküzdve haladni a céljaink felé.

Sokan feltételekhez kötik a boldogságukat: ha majd elérem ezt meg azt, akkor boldog leszek. Ha leérettségiztem, ha megtaláltam az „ideális” munkahelyet, az „ideális” férjet/feleséget, ha megvan az „ideális” ház, ha megszületik a gyerekem, ha….. És ezeknek a „ha-knak” sosincs vége.
És ha elérted az aktuális célt, akkor kiderül, hogy már más cél elérése tenne igazán boldoggá. Az igazi boldogság nem egy cél elérése, hanem a haladás a cél felé.

Te milyen feltételekhez kötöd a boldogságod?

Vannak, akiket a múltban elszenvedett kritikák, rossz döntések, sikertelen kísérletek, veszteségek tartanak távol a boldogságtól, vagy a jövő aggodalmai. Nem kell állandóan a múltban vájkálnod, illetve a jövőt kémlelned! Figyelmedet fordítsd az előtted álló napra!


„Ahogy ma gondolkodsz, olyan lesz a holnapod!”


Minél tudatosabban éled meg a mai napot, annál közelebb kerülsz a középpontodhoz, önbecsülésed annál jobban emelkedik.


 Döntsd el, hogy


a mai napon tudatosan figyelek

-          a gondolataimra, a szavaimra, hogy azok pozitívak legyenek;

-          a tartásomra, egyenes gerinccel, emelt fővel járok;

-          arra, hogy mindenkiben, akivel találkozok, a szépet és a jót keressem, és megdicsérjem;

-          az Univerzum jelzéseire, melyek utam következő lépéséhez segítenek;

-          arra, hogy alázattal fogadjam a történéseket, mert tudom, hogy minden az én érdekemet szolgálja;

-          arra, hogy életemet a mennyiségi oldalról a minőségire fordítsam;

-          arra, hogy növeljem belső gazdagságomat, mert tudom, hogy az elhozza a külső gazdagságot is;

-          arra, hogy egy lépést tegyek célom felé;

-          és észreveszem az ÉLET CSODÁIT;

-          és az előttem állófeladatra koncentrálok;

-          arra, hogy megéljem a mai nap minden pillanatát, nem aggódom a jövő miatt, és nem bánkódom a múlt miatt.



Boldogságunk függ az élethez való hozzáállásunktól: az optimisták sokkal több mindenben megtalálják, mint a pesszimisták.



"Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened,

 ami a boldogsághoz szükséges.

Gondolkodj el ezen egy pillanatra!

Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra 

összpontosítanál, amid éppen most van."

Anthony de Mello



Az emberek többsége a külvilágban keresi a boldogságot, kívülről várja. Pedig az a tudat, a lélek egy bizonyos állapota, egy belső állapot, mely nem a külső körülményektől függ.




Nagyon sok szeretettel meghívlak nemrég indult Facebook csoportomba. Csatlakozz hozzánk a

 ha  Te is tudatosabban akarod élni az életedet!




Köszönöm, hogy elolvastad írásomat.

 Ha szeretnél hasonló témában olvasni, akkor látogass el a honlapjaimra!


Ha bármilyen kérdésed, kérésed, hozzászólásod van, keress meg!

Elérhetőségeim:
 e-mail: ritz.andrea64@gmail.com



skype: ritzandi