Középiskolában az
volt felírva idézetként a falra, hogy –
„ábrándozás
az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz”
Pedig az álmokból, ábrándokból lesznek azok a célok,
melyeket el akarunk érni. Az ember arról ábrándozik, olyan célt tűz ki, mely
túlmutat a jelenén, a jelen helyzetén valami több, valami magasabb felé.
Életünkben a cél és az út is fontos.
Tehát
az Élet Iskolájában egy fejlődési útvonalat
kell bejárnunk.
Miért fontos a cél?
Mert
ha
nem tudod hová tartasz, honnan fogod tudni, hogy odaértél?
És,
ha nem tudod hova tartasz, akkor azt sem tudod, miért kell megküzdened a
nehézségekkel.
Az ábrándok,
álmok kövezik ki az utat a jövőbe.
Amikor álmodozol, ábrándozol – színesen
elképzelsz olyan dolgot, helyzetet, melyet szeretnél megvalósítani, elérni.
Beleképzeled magad, mintha már elérted volna. Jól érzed magad, emelkedik az
energiaszinted. Ez az emelkedett energiaszint nyitja meg a kaput, melyen át
ráhangolódhatunk az Univerzális energiára. Ez az alkotó képzelet. Minden, amit
valaha valaki létrehozott ezen a földön, az először az illető képzeletében,
ábrándjaiban jött létre.
Thomas Edison egy
olyan lámpáról ábrándozott, ami elektromos árammal működik, és több mint 5000
sikertelen kísérlet után talált rá a megoldásra.
A Wright-fivérek
olyan gépről álmodoztak, ami repül.
Ma már természetesnek
tartjuk a villanyégőt és a repülőgépet, de az ő idejükben bolondnak tartották
őket? Igen. Egészen addig, míg meg nem valósították az álmukat. Utána már
zsenik voltak.
Nem
az számít, hogy honnan jössz, vagy hol állsz most, hanem csak az, hogy hová
tartasz.
Köszönöm, hogy elolvastad írásomat.
Ha szeretnél hasonló témában olvasni, akkor látogass el a honlapomra!
Ha bármilyen kérdésed, kérésed, hozzászólásod van, keress meg!
Elérhetőségeim:
e-mail:
ritz.andrea64@gmail.com
skype: ritzandi
skype: ritzandi
További szép napot! Andi
Ha már Edisonról volt szó a bejegyzésben: "Rengeteg eredményre jutottam. Legalább ötvenezer dologról tudom, hogy nem működik”. Thomas Edison
VálaszTörlés